Üdvözöljük a

Már igényelhető az elmaradt foglalások utáni támogatás

honlapján!

-

Kamarai rendezvények

<< 2021 Január >>
KeSzeCsüSzoVa
    123
45678910
11121314151617
18
192021222324
25262728293031

Már igényelhető az elmaradt foglalások utáni támogatás

Már visszaigényelhetik november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80%-át a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével igényelhetik a támogatást.

A 485/2020 (XI.10.) a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet ismerteti a szálláshely-szolgáltatókra vonatkozó támogatás formáját is. A rendelet szerint azon szálláshelyek esetében, amelyeket a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK) regisztráltak, az állam megtéríti a szálláshely-szolgáltató részére az NTAK-ba a szálláshelykezelő szoftverek által beküldött, 2020. november 8. napjáig beérkezett foglalások után számított nettó bevétel 80%-át.

 

A támogatási igény benyújtására szolgáló űrlap a Rendelkezési Nyilvántartásban meghatalmazottak számára is látható lesz, azonban támogatási igény benyújtására kizárólag az adott szálláshelyen szálláshely-szolgáltatást végző magánszemély (természetes személy, adószámos magánszemély, egyéni vállalkozó) vagy gazdálkodó szervezet (vagy képviselője) jogosult, aki ügyfélkapus jelszavával lép be az NTAK-ba.

 

A támogatási igény elfogadása esetén a szálláshely-szolgáltató támogatói okiratot kap, a benyújtást követő 15 napon belül, elektronikus úton. A támogatás folyósítására legkésőbb 2020. december 31. napjáig kerül sor. Az átmeneti támogatásnak minősülő állami támogatás kizárólag bizonyos működési típusú költségek finanszírozására fordítható, így például különösen személyi jellegű (bér és járulékai), valamint dologi kiadásokra. A támogatással a szálláshely-szolgáltatóknak legkésőbb 2021. február 28-ig kell elszámolniuk, szintén elektronikus úton, az NTAK felületén, az erre kialakított űrlapon.

 

További információ itt található:  https://info.ntak.hu/tamogatas