Üdvözöljük a

Magyar kézműveseket díjaztak - zalai nyertesek

honlapján!

-

Kamarai rendezvények

<< 2019 Október >>
KeSzeCsüSzoVa
 123456
78910111213
14151617181920
2122
23
24252627
28293031   

Magyar kézműveseket díjaztak - zalai nyertesek

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2002-ben indította útjára a „Magyar Kézműves Remek” pályázatot. A magyar kézműves hagyományok és adottságaik jobb hasznosítása érdekében született kezdeményezés keretében, a kiemelkedő kézműves termékek alkotói a ”Magyar Kézműves Remek” elismerő címben részesülhetnek.

A 2019-ben meghirdetett „Magyar Kézműves Remek” pályázat ünnepélyes díjátadó rendezvényét, amelynek fővédnöke dr. Palkovics László innovációért felelős miniszter, 2019. szeptember 27-én tartottuk. A díjakat dr. Parragh László MKIK elnök, Pölöskei Gáborné szakképzésért és felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Kovács J. Attila MKIK kézműipari alelnök és Horváth Vilmos, az MKIK turizmusért felelős alelnöke adták át. 

 

2019-ben 124 pályázat érkezett be, melyből 47 remek díjat adtak át, valamint 2 pályázó Elnöki Aranyérem kitüntetésben részesült.

 

A kézműves szakma teljes körét átfogó pályázati lehetőség, értékét a szakmai elismeréssel való díjazás adja meg, marketing-, illetve egyéb megjelenési lehetőséget nyújtva számukra. A díjak száma nincs korlátozva, a pályázók teljesítménye számít – ilyen formában szinte egyedülálló elismerésről van szó.

 

A „Magyar Kézműves Remek” elismerő oklevél mellett valamennyi díjazott lehetőséget kap arra, hogy használhassa a Magyar Kézműves Remek logót és a termékéhez meghatározott tartalmú elismerő kártyát (termékcímkét) készíthessen. A cím elnyeréséhez követelmény a termékek eredetisége, nemzeti kultúrát őrző, egyedi értéket képviselő hagyományhűsége, a kivitelezés kiváló minősége és turisztikai hasznosíthatósága.

 

A rendezvényen és az azt követő kiállításon az alkotók, a mesterek zsűrizett, míves alkotásait, termékeit tekinthetik meg a Hungexpora látogatók, azaz a kézművesipar „krémje” kap bemutatkozási lehetőséget. A díjazott kézműves termékek bővítik az ország, illetve egy-egy régió turisztikai programkínálatát, hozzájárulnak a magyar imázs erősítéséhez. Alkalmas igényes termékek kereskedelmi választékának szélesítéséhez, minőségi színvonalának emeléséhez, a magyar kulturális örökség sajátos közvetítéséhez.

 

A rendszeresen megújuló pályázati feltételeknek köszönhetően egyre több új kézműipari alkotás is megjelenik a pályaművek között a „hagyományosnak” számító kézműves termékek mellett. A Magyar Kézműves Remek címet nyert pályázók termékeiből rendezett kiállítás az Agrármarketing Centrum jóvoltából az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár keretében, a Hungexpo területén megtekinthető szeptember 26-29 között.

 

 

Zalai díjazottak:

 

Domján Zsuzsanna hímző népi iparművész pályamunkája - Nappali szoba garnitúra címmel
Tüzes színeket használ, motívumai hitelesek és a textíliák mai funkcióhoz igazodnak.

 

Románné Hadri Veronika csipkekészítő pályamunkája - Alkalmi táska pannónia csipkével díszítve címmel
Régi technikát alkalmaz melyet modern környezetben használ fel, igényesen kivitelezve és elegánsan kivitelezve.

 

 

Forrás: mkik.hu

Csatolt állományok: